Íme a klasszikus vicc egy picit áthangszerelve, egyedi ízzel, de az eredeti poén és szerkezet megtartásával:
Kiszáll a NAV kommandó egy eldugott tanyára, hogy fülön csípjék az illegális zugfőzést.
Az öreg, kérges tenyerű gazda barátságosan fogadja őket, de azért csendben figyelmezteti a csapatvezetőt:
– Nézzenek szét bátran a fiaim, nem rejtegetek én semmit. De oda, a gépszín mögötti, vadvirágos legelő melletti fészerhez, oda ne tessenek menni, azt inkább hagyják ki.
Erre a pénzügyőrhadnagynak azonnal felmegy a pumpája, és flegmán előrántja a zsebéből a csillogó szolgálati igazolványát.
– Látja ezt a plecsnit, bátyám? – bök rá a kormányzati pecsétre. – Ez a papír nekem és a kollégáimnak abszolút és korlátlan belépést biztosít az ország bármelyik gazdasági épületébe és parcellájára. Úgyhogy nem maga fogja itt diktálni a játékszabályokat!
Az öreg csak megvonja a vállát, és megigazítja a svájcisapkáját:
– Hát, ha a törvény mondja, maga biztos jobban tudja…
A hadnagy diadalmas mosollyal átlépi a kerítést, és magabiztos léptekkel elindul a tiltott zóna felé. Alig telik el két perc, hirtelen velőtrázó ordítás hallatszik, majd a tiszt eszeveszett tempóban sprintel vissza a kerítés felé. Mögötte alig két méterrel egy dühöngő, másfél tonnás, svájci díjnyertes tenyészbika robog, és a patáival szinte szántja a földet.
A hadnagy az életéért fut, a bika pedig minden másodpercben egyre közelebb ér hozzá.
Az öreg gazda látva a bajt, azonnal eldobja a vödröt, két kézzel rácsimpaszkodik a kerítésre, és teli torokból, tiszta szívből utána kiált:
– Az igazolványt, hadnagy úr! Mutassa meg neki a hatósági igazolványt!
