Vannak pillanatok, amikor az ember képzelete gyorsabban száguld, mint a valóság. Nálam ez egy teljesen átlagos szombat délelőttön történt, miközben a mosnivalót válogattam, a férjem pedig – természetesen – a kanapén pihent, és szemmel láthatóan sokkal fontosabbnak tartotta a semmittevést, mint a házimunkát.
Éppen a kedvenc kék ingét emeltem fel a földről – mert a szennyeskosárba dobni túl egyszerű lett volna –, amikor valami megcsillant rajta. Közelebb hajoltam, és rögtön meg is láttam.
Egy hosszú, szőke hajszál.
Azonnal végigsimítottam a saját hajamon. Fekete. Határozottan fekete. A következő másodpercben már teljes sebességgel dolgozott a fantáziám. A fejemben pillanatok alatt lejátszódott egy komplett hűtlenségi történet, tanúkkal, bizonyítékokkal és drámai szakítással együtt.
Az inget úgy szorongattam, mintha egy bírósági tárgyalás döntő bizonyítéka lenne, majd kiviharzottam a nappaliba.
A férjem békésen ült a kanapén.
– Magyarázatot szeretnék! – közöltem olyan hangon, amitől még én is megijedtem.
Rám nézett teljes nyugalommal.
– Mire?
Az orra elé tartottam az inget.
– Kié ez a szőke hajszál?
Arra számítottam, hogy zavarba jön, magyarázkodni kezd, vagy legalább keresi a megfelelő kifogást. Ehelyett csak végigmért, hátradőlt, és rezzenéstelen arccal ennyit mondott:
– Érdekes… ezt az egy hajszálat rögtön kiszúrod, de amikor múlt héten meghúztad a garázsajtót az autóval, azt valahogy nem vetted észre.
Egy pillanatra teljesen lefagytam.
Pont vissza akartam vágni, amikor kivágódott a gyerekszoba ajtaja.
A kislányunk, Lili futott ki rajta nevetve, a derekáig érő, ragyogó szőke hajával. Egyenesen az apjához szaladt, átölelte, és boldogan felkiáltott:
– Apa! Jössz velem építőkockázni?
A férjem rám nézett, elmosolyodott, megsimogatta Lili haját, majd rám kacsintott.
Én pedig még mindig ugyanazzal a szőke hajszállal álltam a kezemben.
Aznap megtanultam, hogy néha nem árt tízig számolni, mielőtt az ember egyetlen hajszálból teljes krimit ír a fejében. Azóta, ha mosás közben találok egy ismeretlennek tűnő hajszálat, először körbenézek a lakásban… és csak utána kezdek gyanakodni.
