Két házasság, két valóság

A feleségek másnap a kávézóban:

– Na, milyen volt a tegnap este? – kérdezi az egyik.

– Katasztrófa… – sóhajt a másik. – Emberem hazaesett a melóból, két harapással benyelte a kaját, letudtuk a kötelező ötperces menetet, két perc múlva meg már horkolt. És nálatok?

– Isteni! A férjem hazajött, elvitt egy szuper étterembe, utána egy órát sétáltunk a holdfényben. Otthon gyertyát gyújtott, egy óra előjáték után egy órán át tartó, fantasztikus szerelmeskedésben volt részem, a végén pedig még egy órát lelkiztünk!

Ugyanekkor a férjek a sörözőben:

– Na, mi újság, volt tegnap este valami?

– De még milyen! – vigyorog az első. – Hazaértem, a kaja az asztalon várt. Bedobtam, megvolt a gyors menet, és már aludtam is. Nálad?

– Ne is kérdezd, tiszta csőd… – fogja a fejét a második. – Hazaérek, sötét minden, mert elfelejtettem befizetni a villanyszámlát és lekapcsolták az áramot. Kénytelen voltam elvinni az asszonyt vacsorázni.

A kaja pocsék volt, és olyan horror árat fizettem, hogy pénzem se maradt, gyalogolhattunk hazáig egy órán át. Otthon persze még mindig sötét, gyújthattam megint azt a nyomorult gyertyát. Úgy felhúztam magam az egészen, hogy egy óráig tartott, mire egyáltalán felállt, utána még egy óráig szenvedtem, hogy elmenjek, a végén meg a dühtől még egy óráig nem jött álom a szememre!