Isten a tanúm rá, mennyire imádom Larát, az unokatestvéremet, de ki kell mondani: ő a naivitás két lábon járó, pasztellszínekbe öltözött szobra. Ha megpróbálnád beadni neki, hogy az ég valójában neonbarna, csak a kormány manipulálja a retinánkat, ő nem vitatkozna, hanem bűntudatosan bejelentkezne a szemészetre egy új lencséért.
Most épp a hardcore ezoterikus korszakát éli. A lakása leginkább egy füstölőszagú rituális barlangra hasonlít, ahol a hegyikristályoknak és a napi horoszkópnak nagyobb szava van, mint a józan észnek.
Ebbe az illatosított idillbe robbant be két hete Alex. Lara szerint a sors és a bolygók kikerülhetetlen együttállása hozta őket össze, amikor egyszerre nyúltak az utolsó gluténmentes zabkekszért egy kávézóban. Én a srác instás fotói alapján inkább arra tippeltem, hogy az egyetlen transzcendens dolog benne a konditermes tejsavófehérje kémiája, de inkább tartottam a számat.
Ma délután beugrottam hozzá egy kávéra. Amikor ajtót nyitott, olyan sűrű Palo Santo füstfelhő csapott arcon, hogy alig láttam tőle. Lara úgy pattogott körülöttem, mint egy túlpörgetett energiagömb, és tágra nyílt szemekkel közölte, hogy olyan sorsfordító híre van, amitől azonnal eldobom az agyam. Na, az én fejemben ekkor szólalt meg a vészsziréna.
Leültem a kanapéra, igyekeztem nem látványosan forgatni a szemem, és felkészültem a legújabb spirituális agymenésre.
– Képzeld el! – lelkendezett Lara, mintha minimum a rák ellenszerét fedezte volna fel. – Alex… ő egy igazi, született spirituális látnok!
Lassan kavargattam a kávémat, vettem egy mély levegőt, és megpróbáltam a lehető legnyitottabb arcot vágni.
– Tényleg? Miből gondolod? – kérdeztem, felkészülve valami olyasmire, hogy a srác megérezte, mikor jön a futár, vagy hogy látta Lara auráját vibrálni a sötétben.
Lara teljesen átszellemülve, csillogó szemekkel folytatta:
– Tegnap beültünk a csajokkal a kávézóba. Nekem teljesen lemerült a telefonom, esélytelen volt bekapcsolni. Meg akartam kérdezni Alextől, hogy mikor jön át hozzánk, ezért elkértem a barátnőm, Niki mobilját, és arról hívtam fel. És képzeld! Még ki sem csörgött rendesen, Alex felvette, és azonnal, gondolkodás nélkül beleszólt: „Szia, Szívecském!” Érted?! Egyszerűen megérezte a rezgéseimből a távolból, hogy én vagyok az, pedig egy teljesen idegen számról kerestem! Hát nem csodálatos ez az asztrális kapcsolódás?
Abban a pillanatban félrenyeltem a kávét, és emberfeletti küzdelmet kellett vívnom, hogy ne köpjem szembe a drága unokatesómat.
Néztem ezt a végtelenül boldog, tiszta lelkű lányt, aki épp a hetedik mennyországban lebegett a kozmikus szerelem illúziójától… miközben az én földhözragadt, realista agyamban egyetlen ezredmásodperc alatt összeállt a képlet Niki barátnőről, Alexről, meg a gyanúsan gyorsan elmentett telefonszámról.
Hirtelen olyan csend lett a szobában, hogy szinte hallani lehetett a zsályafüstölő sercegését. Egyszerűen nem volt szívem egyetlen mondattal romba dönteni a naiv kis világát, és azonnal pofán verni a rideg valósággal. Hagytam neki még egyetlen percnyi boldogságot ebben a gyönyörű hazugságban. Aztán vettem egy újabb mély levegőt, és elkezdtem keresni a legkíméletesebb szavakat ehhez a spirituális katasztrófához.
