Két rendőrtestvér édesapja meghal. A báty, Józsi, magához hívatja az öccsét.
– Béla, apánkat tisztességesen el kell temetnünk! Menj, és szerezz neki egy szép fekete öltönyt. Az árát majd én állom.
Béla másnap büszkén mutatja a szerzeményt.
– Nézd, bátyám! Első osztályú darab!
– Nagyon szép! Ügyes vagy, öcsém!
Megtartják a temetést, minden rendben lezajlik.
Egy hónap múlva Béla megjelenik Józsinál.
– Bátyám, kellene húszezer forint apánk öltönyére!
Józsi szó nélkül fizet.
Újabb hónap telik el, Béla ismét pénzt kér.
Ez így megy fél éven keresztül, mire Józsi végül kifakad:
– Te, Béla! Mondd már meg, milyen öltönyt vettél apánknak, hogy még mindig fizetjük?!
Béla csodálkozva néz rá:
– Vettünk?! Dehogy vettünk! Kölcsönöztem! Gondoltam, minek megvenni, amikor apánk úgysem fogja hordani mindennap!
Két szomszéd beszélget a kertkapuban.
– Te, Pista, látom, szépen felújítottátok a nappalit!
– Igen, végre sikerült kitapétázni.
– Pont én is erre készülök. Mondd csak, hány tekercs tapétát vettél?
– Tizenkettőt.
– Biztos elég annyi?
– Hát persze! Ugyanakkora a nappalink, nyugodtan vegyél tizenkettőt!
Józsi másnap megveszi a tapétát, és egész hétvégén dolgozik.
Vasárnap estére elkészül, de három bontatlan tekercs ott marad a sarokban.
Másnap dühösen átmegy Pistához.
– Te Pista! Miért mondtad, hogy tizenkét tekercs kell?!
– Miért, nem lett elég?
– Dehogynem! Csakhogy három teljes tekercs megmaradt!
Pista elgondolkodik, majd elégedetten megszólal:
– Nahát, Józsi! Akkor tényleg egyforma a nappalink! Nekem is három maradt!
