A rendőroktató azt hitte, ennél nagyobb meglepetés már nem érheti!

Józsi jelentkezik a rendőriskolába. A felvételin a vizsgabiztos néhány egyszerű kérdéssel kezdi.

– Mondja, Józsi, mennyi három meg három?

– Harminchárom!

A vizsgabiztos nagyot sóhajt.

– Rendben… Nevezzen meg két napot!

– Tegnap és holnap!

– Na, legalább ez sikerült! Utolsó kérdés: tudja, ki ölte meg Dózsa Györgyöt?

Józsi gondolkodik, majd megrázza a fejét.

– Fogalmam sincs, tanár úr!

– Akkor menjen haza, és holnapra derítse ki!

Józsi boldogan indul haza, de útközben betér a kocsmába.

– Na, Józsi, felvettek rendőrnek? – kérdezi a csapos.

– Még nem, de olyan jól ment a felvételi, hogy máris rám bíztak egy gyilkossági nyomozást!

Egy rendőr egy megbilincselt foglyot kísér a bíróságra.

Hirtelen feltámad a szél, és lefújja a sapkáját. A sapka végiggurul az utcán, majd eltűnik a sarkon.

A fogoly megszólal:

– Biztos úr, ha leveszi rólam a bilincset, szívesen utánafutok!

A rendőr gyanakodva néz rá.

– Na persze! Aztán majd szépen meglóg, igaz?!

– Dehogyis, biztos úr! Csak segíteni szeretnék!

A rendőr elmosolyodik.

– Engem nem lehet ilyen könnyen becsapni!

– Akkor most mi lesz a sapkával?

– Maga szépen várjon itt, én meg gyorsan utánafutok!