Két régi barát, Józsi és Lajos, a folyóparton horgászik.
Már három órája ülnek a víz mellett, de még egyetlen kapásuk sem volt.
Egyszer csak a közeli úton feltűnik egy temetési menet.
Józsi leteszi a horgászbotot, feláll, leveszi a sapkáját, és lehajtott fejjel várja, amíg a menet elhalad.
Utána visszaül, és mintha mi sem történt volna, folytatja a pecázást.
Lajos meghatódva néz rá.
– Te, Józsi, harminc éve ismerlek, de nem gondoltam volna, hogy ilyen érző szívű ember vagy!
– Ugyan, miért mondod?
– Hát ahogy felálltál, levetted a sapkádat, és ilyen tisztelettel búcsúztál! Le a kalappal előtted!
Józsi nagyot sóhajt.
– Hát tudod, Lajos, azért mégiscsak negyven évig a feleségem volt!
