Már jó húsz perce küzdöttem a sorsommal a pláza mosdójában, de a megváltás még látóhatáron sem volt. Minden egyes másodperc egy kőkemény, csendes túlélőtúra volt a porcelán trónon, mikor a szomszéd fülkében felbukkant egy új versenyző.
Pár másodperces fészkelődés és a szokásos előkészületek után áthallatszott egy megkönnyebbült ssssss, amit azonnal követett egy vészjósló, nehéz csobbanás.
A kimerültségtől és az irigységtől sárgulva, erőtlenül átnyögtem a válaszfalon:
– Öregem, de jó neked… Bárcsak én is itt tartanék.
A szomszéd fülkéből egy fojtott, sírós hang válaszolt:
– Ne irigykedj, haver. Az első a gatyámban landolt, a második meg a vadiúj telefonom volt.
2. történet: A nagy félreértés
Épp csak elhelyezkedtem a nyilvános WC kabinjában, amikor a szomszédból váratlanul megszólalt egy rekedtes hang:
– Szia! Hogy vagy?
Bár nem szoktam idegenekkel csevergészni ilyen intim helyzetekben, kissé feszülten, de udvariasan visszaszóltam:
– Szia… Kösz, elvagyok.
Rövid hatásszünet után a hang újra megkérdezte:
– És mi újság veled, mit csinálsz?
Kezdtem nagyon kényelmetlenül érezni magam, de azért válaszoltam:
– Hát, kábé ugyanazt, mint te… Próbálom elintézni a dolgom.
Erre a szomszéd még közelebb hajolt a falhoz:
– Figyelj, átmenjek hozzád?
Ekkor már konkrétan leizzadtam a döbbenettől. Idegesen, kissé emelt hangon vágtam vissza:
– Dehogy jössz! Most nagyon nem alkalmas!
A fal túloldalán beállt egy pillanatnyi kínos csend, majd dühösen felcsattant a hang:
– Figyelj, szívem, le kell tennem, mert a mellettem lévő fülkében valami komplett idióta folyamatosan válaszolgat a kérdéseimre…
