A történelem világa tele van titkokkal, izgalmas részletekkel és megannyi félreértéssel. Van, aki a középkort romantikus, lovagias kornak tartja, tele bátorsággal és hűséggel, míg mások számára ez az időszak a sötétség, a nélkülözés és a veszélyek kora.
Most ideje felfedni, mi volt valóság, és mit színeztek túl a filmek és legendák.
Fiatal öregember
„Akkoriban nehéz volt az élet…” – hangzik el a „Hétköznapi vámpírok” egyik jelenetében, ahol egy 16 éves fiú szinte százéves bölcsként beszél. Gyakori tévhit, hogy a középkorban az emberek legfeljebb 40 évig éltek. Valójában ez az alacsony átlagéletkor a gyermekhalandóság miatt alakult így. Aki megérte a felnőttkort, annak jó esélye volt arra, hogy hosszú életet éljen.
A 60-70 éves kor számított valódi öregkornak. Tehát ha az említett „vámpír” 40 évesen élt volna a XVI. században, érett férfinak számított volna, nem aggastyánnak. Ez tehát inkább filmes túlzás.
Keresztes lovagok és a szappan
Sok helyen olvasható, hogy Európában csak a keresztes háborúk után kezdtek el szappannal tisztálkodni, mert a lovagok a muszlimoktól lesték el a receptet. Valójában Európában már a VI. századtól működtek szappanfőző céhek, tehát jóval a keresztes hadjáratok előtt.
Az viszont igaz, hogy a keresztesek elhozták a Közel-Keletről az olívaolaj alapú szappan receptjét, amely finomabb illatú és kellemesebb állagú volt, mint az addig használt állati zsíros változat. A módosabb urak gyorsan át is tértek erre a „luxus” szappanra.
Hinni mindent – ellenőrzés nélkül
A középkorban a legtöbb ember vakon hitt abban, amit a „tudósok” állítottak. Például az idősebb Plinius híres „Természetrajzában” egy különös lényt, a „bonacont” is leírt – egy olyan állatot, amely állítólag tüzes trágyát lőtt ellenségeire. A fején sörény volt, a teste bikáéra hasonlított.
Az efféle történeteket az emberek tényként kezelték, hiszen nem volt lehetőségük hiteles forrásokat ellenőrizni – a tudomány helyett a szóbeszéd uralta a világot.
Valóban „sötét” korszak?
Sokan úgy gondolják, hogy a középkor a technikai visszaesés időszaka volt, amikor minden megállt a fejlődésben. Pedig ebben a korban született számos fontos találmány: a mechanikus óra, a szemüveg, a nehéz eke, a kvadráns, az asztrolábium, a szélmalom – sőt, még a talicska is.
Bár a modern értelemben vett ipari haladás ekkor még ismeretlen volt, a középkor nem volt reménytelenül elmaradott. Inkább az új kor hajnalának előszobája volt.
Középkori kalapdivat
Sokan hiszik, hogy a széles karimájú kalapok célja az volt, hogy megvédjék viselőjüket a fölülről lehulló szeméttől és piszoktól. Ez azonban csak legenda. A történészek szerint senki sem ürítette ki rendszeresen az éjjeliedényeket az utcára, és a színházi közönség sem köpködte le az alsóbb sorokat.
A széles karimájú kalapokat főleg parasztok és zarándokok hordták, hogy védjék magukat az esőtől és a napsütéstől. Később a nemesek is átvették a divatot – számukra a kalap a világos bőr megőrzésének eszköze volt, hiszen a sápadtság az előkelőség jele lett.
Várárkok és „krokodilok”
A filmekben gyakran látni, ahogy a várakat krokodilokkal, cápákkal vagy más szörnyekkel teli árkok veszik körül. Ez jól mutat a vásznon, de a valóságban teljes képtelenség. Az ilyen állatok tartása rendkívül költséges lett volna, és Európában szinte ismeretlenek voltak.
A várárkok persze valóban léteztek – de legtöbbször békák és piócák népesítették be őket, nem egzotikus vadállatok.
A vár mint otthon
A mozikban a várakat gyakran rideg, sötét kőhalomként látjuk, ahol nincs semmi kényelem. A valóságban azonban a középkori nemesség igyekezett otthonossá tenni ezeket az épületeket. A falakat vakolták, színesre festették, a termeket kárpitok, gobelinek és faragott bútorok díszítették.
A „kőzsákok” valójában fényűző otthonok voltak, ahol a lordok és nemesek a kor ízlésének megfelelően éltek – nem hideg börtönök, ahogy a filmek sugallják.
Valóban koszosak voltak?
A szépirodalom és a mozik előszeretettel mutatják be a középkort mint a mocsok és a bűz korszakát, pedig ez erős túlzás. Az emberek rendszeresen fürödtek folyókban, tavakban vagy közfürdőkben. Nem véletlenül született a korabeli mondás: „Vadászni, játszani, fürödni, inni – ez az élet!”
A híres történetek, miszerint egyes királyok életükben csak párszor fürödtek, csupán legendák. A valóságban az emberek sokkal tisztábbak voltak, mint azt ma sokan hiszik.
