Egy fiatalember állásinterjúra érkezik egy elegáns irodába.
Az igazgató hellyel kínálja, majd rögtön az elején leszögezi:
– Nálunk nagyon fontos a tisztelet és a hivatalos megszólítás. Én például soha nem szólítom a munkatársaimat a keresztnevükön!
– Értem – bólint a jelentkező.
– Akkor kezdjük is. Hogy hívják?
– Jánosnak.
Az igazgató rosszallóan néz rá:
– Nem figyelt? A vezetéknevét kérdeztem! Itt mindenkit a családnevén szólítunk.
A fiatalember zavartan megköszörüli a torkát:
– Elnézést. Kedves János vagyok.
Az igazgató néhány másodpercig hallgat, majd megigazítja a nyakkendőjét:
– Nos, Jani, akkor beszéljünk inkább a szakmai tapasztalatairól!
