A páciens elgyötört arccal, hulla sápadtan vánszorog be a rendelőbe.
– Doktor úr, kétségbe vagyok esve! – panaszolja. – Egy hete nem volt székletem, egyszerűen nem tudok semmit tenni az ügy érdekében.
Az orvos bólint, felírja a szokásos nagyágyút, egy combos hashajtót, és elküldi a beteget. Egy hét múlva a fickó újra ott áll, még mindig ugyanazzal a panasszal:
– Doktor úr, semmi változás! Még mindig nem jött össze semmi.
A doki most már kicsit emeli a tétet, felír egy olyan patikaszeres „takarítót”, amitől még a betont is meg kellene tisztítani. Újabb hét telik el, de a beteg megint beállít, az arca már egyenesen földszínű. A doki végül leteszi a tollat, mélyen a szemébe néz, és felteszi a diagnózis előtti döntő kérdést:
– Mondja, uram, mivel foglalkozik? Mi a munkája?
– Gimnáziumi tanár vagyok, doktor úr.
Az orvos arca egy pillanat alatt kisimul, a szeme megcsillan, mintha rájött volna a világ nagy titkára. Előkapja a pénztárcáját, kihúz belőle egy ezrest, és a beteg kezébe nyomja:
– Na, itt a megoldás, barátom. Menjen be a közeli kifőzdébe, és végre egyen is valamit…
