A laktanyában épp oktatás folyik. Az őrmester, aki híres arról, hogy szeret „filozofálni”, úgy dönt, ma valami különlegeset tanít a legénységnek: a logikát.
A bakák egymás között suttognak, mert még sosem hallották ezt a szót, de az őrmester hangja hamar rendet vág a sorokban:
– Na, figyeljenek, fiúk! Ma megtanulják, mi az a logika. Kovács honvéd, álljon fel! Maga lesz a példa.
Kovács felpattan, kihúzza magát, mint egy oszlop.
– Szóval, Kovács honvéd – kezdi az őrmester –, maga megszületik, felnő, aztán egyszer csak meghal. Eltemetik. Kinő a sírján egy szál fű. Arra jön egy tehén, lelegeli. Kicsit később letesz egy szép nagy lepényt. Én meg jövök, belelépek, ránézek, és azt mondom: „Kovács honvéd, maga de megváltozott!”
– Na, érti már, mi az a logika?
Kovács kissé zavarodottan, de lelkesen válaszol:
– Igenis, őrmester úr!
– Jól van, akkor mondja szépen vissza!
Kovács kihúzza magát, megköszörüli a torkát, és belekezd:
– Az őrmester úr megszületett, felnőtt, majd meghal. Eltemetik. Kinő a sírján egy szál fű, arra jön egy tehén, lelegeli, és letesz egy szép nagy lepényt.
Én meg arra megyek, belelépek, és azt mondom: „Hé, őrmester úr! Maga semmit sem változott!”
