Nincs benne sok vér, mániákus emberrablás vagy földönkívüli támadás. Ennek ellenére mindenki, aki ismeri ezt a történetet, bevallja, hogy már csak a gondolatától is libabőrös lesz. Mert ez tényleg ijesztő. Nagyon. És nem csak úgy „filmesen”.
A leendő Lonergan házaspár az egyetemen ismerkedett meg. Eileen már akkor is nagyon szerette a búvárkodást, amivel szó szerint „megfertőzte” Tomot is. 1988-ban a szerelmesek összeházasodtak Texasban.
A házaspár 3 évig a Békehadtest tagjaként Tuvaluban gyakornokoskodott. Ezután a család Fidzsire költözött. Ott úgy döntöttek, hogy vakációznak egyet – egy igazi világ körüli útra indulnak.
1998 januárjának végén a házaspár Ausztráliában nyaralt. Addigra már több mint 150 merülés volt a hátuk mögött. Tehát a búvárkodást profi szinten űzték. Nem voltak kezdők vagy amatőrök.
Így nem volt semmi meglepő abban, hogy a vakációjuk egyik napján a Lonerganék úgy döntöttek, hogy egy turistahajóval ellátogatnak a Nagy-korallzátonyhoz, hogy a nyílt óceánban úszkáljanak.
A hajó személyzete azt ígérte a turistáknak, hogy 3 alkalommal is lemerülhetnek a víz alá, 64 km-re a parttól. Mivel a Lonerganék profik voltak, nem kértek segítséget a búvároktatótól. Így a házaspár önállóan merült, míg az oktató a kezdőkkel foglalkozott.
Délután 3 óra körül Eileen és Tom elkezdte a 3. merülését. 12 méter mélyre kellett volna lemerülniük. Ezután senki sem látta őket többet…
Az 5 fős hajószemélyzet az úszás végeztével összeszámolta a turistákat, meggyőződött arról, hogy mindenki a helyén van, és elindult a part felé.
Később kiderült, hogy a számolás hibás volt – egy másik házaspárt kétszer számoltak. Ugyanakkor az egyik turista azt mesélte, hogy a merülések után senki sem tartott „névsorolvasást”. Egyszerűen „fejeket számoltak”.
Másnap a személyzet a hajóval újabb túrára indult. Ekkor a hajó fenekén találtak egy „gazdátlan” búvárruhát. De ez senkit sem izgatott különösebben. Úgy döntöttek, hogy biztos elvesztette az előző túra valamelyik turistája.
Pontosan 48 órával a Lonerganék részvételével zajló túra után a személyzet egy táskát talált a hajón. Benne a házaspár iratai voltak. Csak ekkor kezdett gyanakodni a személyzet, hogy esetleg „véletlenül otthagyták a turistákat az óceánban”. A rendőrséghez fordultak.
A rendőrség elment abba a szállodába, ahol Lonerganék megszálltak. Ott kiderült, hogy a házaspár már több mint 2 napja hiányzik.
Ekkor világossá vált – a szerencsétlen nyílt óceáni kirándulásról a férj és a feleség soha nem tért vissza…
Nagyszabású keresést szerveztek. Repülőgépekkel, helikopterekkel és magánhajókkal keresték Lonerganékat. Átkutatták az óceánban a házaspár összes lehetséges tartózkodási helyét – még az áramlatokat is követték.
Néhány nappal később, február elején, az egyik ausztrál strandon találtak egy búvármellényt. Rajta a tulajdonos neve – Tom Lonergan.
Alaposan megvizsgálták a mellényt – nem volt rajta cápaharapás nyoma. Ezért úgy döntöttek, hogy folytatják a keresést, abban bízva, hogy élve megtalálják az eltűnt házaspárt.
Még néhány nap telt el, amikor a mentők találtak egy búvárruha-uszonyt. Aztán egy kapucnit, amelyen Eileen neve állt.
Ezután találtak egy szakadt női búvárruhát. A vizsgálat kimutatta, hogy a ruhát korall tépte szét, nem pedig cápa.
Majd az egyik strandon találtak egy sértetlen búvárpalackot. Feltételezték, hogy Lonerganéké volt.
1998. február 14-én úgy döntöttek, hogy leállítják a házaspár keresését.
Természetesen számos kérdés maradt megválaszolatlanul. Az egyik legfontosabb – mennyi ideig sikerült vajon életben maradnia a szerencsétlen házaspárnak a nyílt óceánban? A választ erre a kérdésre a véletlennek köszönhetően sikerült megtalálni.
Fél évvel később megtalálták Tom Lonergan búvártábláját. Az ilyen táblák segítségével a búvárok „beszélgetnek” a víz alatt. Rajta hátborzongató firkálások voltak:
Hétfő, 1998. január 26. 8.00. Mindazoknak, akik segíthetnek nekünk! Január 25-én 15 órakor… az Agincourt-zátonynál hagytak minket. Kérlek, ments meg minket! Segíts, mielőtt meghalunk. Segíts!
Végül a hatóságok bejelentették, hogy az óceánban hagyott házaspár halálát nem cápatámadás okozta.
Valószínűleg „megbolondultak” attól a szörnyű helyzettől, amelybe kerültek. Egyedül. Az óceánban. Nappal hőség, éjszaka dermesztő hideg. Ivóvíz és élelem nélkül.
A hatóságok úgy vélik, hogy kétségbeesésükben ők maguk vehették le a felszerelésüket, ami a víz felszínén tartotta őket. És nem sokkal ezután egyszerűen megfulladtak.
Úgy vélik, hogy a Lonergan házaspár valamikor 1998. január 26. és február 2. között halt meg.
Szörnyű haláluk lehetett, egyetértesz?
