A rendőrfeleség egy férfival van az ágyban

A rendőrfeleség egy férfival van az ágyban. Egyszer kulcscsörgést hallanak. – Te jó ég, hazaért a férjem! Bújj el, majd én kicsalom a konyhába, addig ki tudsz lógni. – Jó, de hová bújjak? – Menj be a TV mögé. A…

Kivágtam a lakásomból a fiamat, a mennyemet és három unokámat. Pont egy napot adtam nekik, hogy összeszedjék a cuccaikat és elhagyják a lakásomat. És egy cseppet sem bánom 😢 A rokonok elítélnek, rossz anyának neveznek, de nem érdekel, mit gondolnak mások. Egyszerűen nem bírtam elviselni, amit a házamban csináltak 😢 Elmondom a történetemet a kommentekben található linken ⬇️⬇️

Amikor reggel felkeltem, már tudtam, hogy ma lesz az a nap, amikor kimondom, amit hetek óta érzek. A konyhába mentem, és egy csésze kávéval próbáltam megnyugtatni magam. Hiába. A gyerekek nevetése és kiabálása újra betöltötte a lakást, ahogy minden áldott…

A férj arra gyanakszik, hogy megcsalja a felesége

A férj arra gyanakszik, hogy megcsalja a felesége. Egyik nap elé áll és így szól: – Drágám, olyan érzésem van, hogy számodra csak másodhegedűs vagyok! Erre a feleség gúnyosan: – Nem jó a hasonlat. Inkább azt mondanám, ekkora furulyával, mint…

Joe a barátja farmján nyaralt

Joe a barátja farmján nyaralt és nagyon megtetszett neki a fejőgép. Nézte a barátját, ahogy ráhúzza a gumicsövet a tehén tőgyére, és bekapcsolja a gépet. A masina kattogott és zúgott, aztán néhány másodperc múlva finoman szívni kezdte a tejet egy…

Az éjszakai busz teli van fáradt utasokkal

Az éjszakai busz teli van fáradt utasokkal, de az egyik utas hangosan telefonál: – Drágám, ne haragudj, hogy kések, de sok volt a munka…. Persze, aranyom, sietek, de még egy kis idő kell, amíg hazaérek… Ne aggódj miattam, sietek…. Persze,…