A hónap során ez volt a nyolcadik állásinterjúm.
Már kívülről fújtam az összes kötelező kérdést.
– Meséljen magáról!
– Mik az erősségei?
– Hol látja magát öt év múlva?
Úgy éreztem, mintha ugyanazt a jelenetet játszanám újra és újra, csak mindig más irodában.
Aznap már nem is volt kedvem bizonyítani.
Csak túl akartam lenni rajta.
Minden ugyanúgy indult
A recepciós mosolygott.
Kaptam egy pohár vizet.
Néhány perc múlva behívtak.
Az egyik oldalon a HR-es ült, mellette pedig a részleg vezetője.
Előkerült az önéletrajzom.
Átvettük a korábbi munkahelyeimet, a tapasztalataimat, majd következtek a jól ismert sablonkérdések.
Már szinte automatikusan válaszoltam.
Aztán jött a kedvencem.
A kérdés, amitől mindig falra másztam
A HR-es kedves mosollyal rám nézett.
– Mondja csak… mi lenne az ön számára az álommunka?
Abban a pillanatban valami átkattant bennem.
Elegem lett a betanult válaszokból.
Úgy döntöttem, ezúttal teljesen őszinte leszek.
– Ha választhatnék?
– Természetesen.
– Akkor egy tengerparti függőágyban feküdnék egész nap, koktélt innék, és valaki minden hónapban utalna egy szép nagy fizetést.
Néhány másodpercig teljes csend volt.
Nem ilyen válaszra számítottak
A vezető összeráncolta a homlokát.
– Ugye ezt nem gondolja komolyan?
– Dehogynem.
– Ez egy komoly állásinterjú.
Bólintottam.
– Tudom.
Majd mosolyogva hozzátettem:
– De ha őszinték akarunk lenni, szerintem senkinek sem az az álma, hogy napi tíz órát töltsön egy gyártósoron vagy egy irodában.
Az emberek dolgozni járnak.
Az álmaik pedig egészen máshol vannak.
Már búcsúztam az állástól
A beszélgetés ezután gyorsan véget ért.
Kezet fogtunk.
Kiléptem az épületből.
Úgy voltam vele, ezt biztosan sikerült elrontanom.
Még magamban nevettem is rajta.
Legalább egyszer azt mondtam, amit valóban gondoltam.
A telefonhívás
Három nappal később megszólalt a telefonom.
Ugyanattól a cégtől kerestek.
– Szeretnénk felajánlani önnek az állást.
Először azt hittem, rossz számot hívtak.
Meg is kérdeztem.
– Biztosan engem keresnek?
Nevettek.
– Igen. A szakmai tudása mellett azért döntöttünk ön mellett, mert ön volt az egyetlen jelölt, aki nem próbált szerepet játszani.
Azóta is ezt tartom a legjobb tanácsnak
Akkor értettem meg, hogy néha a legnagyobb előnyt nem a tökéletes válaszok jelentik.
Hanem az, ha valaki mer önmaga lenni.
Persze nem minden állásinterjún működik ez a módszer.
De azon az egyen egészen biztosan működött.
Mert miközben mindenki azt próbálta kitalálni, mit szeretnének hallani tőle…
…én egyszerűen elmondtam az igazat.
